Eladó ház, apróhirdetés – mindent egy helyen megtaláltam!

Eladó ház, apróhirdetés – mindent egy helyen megtaláltam!

Az álomotthon

A tökéletes eladó ház keresése egy embert próbáló feladat. Annyi elvárásunk van az új otthonunkkal kapcsolatban, annyi mindent szeretnénk benne tudni. Néha egészen konkrét dolgokról van szó, néha viszont csak az a lényeg, hogy a méretei és az elhelyezkedése megfeleljen.

eladó ház
Eladó ház

Pedig ennél sokkal többről szól az eladó ház kiválasztása. Eladó házból rengeteget találhatunk az ingatlan piacon, de nem szabad mindig elhinni azt, amit esetleg az ingatlanosok kapnak. Az ingatlanosnak az a lényeg, hogy minél hamarabb elpasszolja a rábízott házat, ezért igyekszik úgy beállítani, mintha a kínált ingatlan pontosan olyan lenne, mint amilyenre vágysz. Persze, szerencsére több az olyan ingatlanos, aki komolyan veszi a munkáját, és nem az a célja, hogy mindenáron hamar eladjon valamit az érdeklődőknek, hanem valóban álmaik otthonát szeretné az érdeklődőknek nyújtani.

De mégis vannak dolgok, amikre az ingatlanos nem fog tudni válaszolni. Én pont ezért nem szeretek ingatlanközvetítőkön keresztül vásárolni.

Lehetséges problémák

Tegyük fel, hogy álmaid otthona már meg van, meg is veszed, és akkor derül ki, hogy a ház elektronikája gyakorlatilag használhatatlan. Hogy mit is értek ez alatt? Régi vezetékek, rosszul földelt konnektorok, rengeteg hibalehetőség áll fent, főleg akkor, ha az ember egy nem éppen új építésű házba ruház be. Azt pedig gondolom, hogy senki nem szeretné, hogy az újonnan vásárolt házában egy-két hónap után derüljön ki, hogy valami nem stimmel.

Mondjuk akkor, mikor a költözés után egyszerre elindítja a mikrohullámú sütőt és a mosógépet, a gyerek pedig közben tölti a telefonját és számítógépen játszik. Vannak olyan hálózatok, amik nem bírnak ilyen mértékű terhelést, ezt pedig egy ingatlanos nem fogja az orrunkra kötni. Ahogyan annak is érdemes utánajárni, a család, aki előttünk lakta a házat, miért szeretne onnan elköltözni.

A költözésnek – ahogyan a mi költözésünknek is – számos oka lehet. Új munkahely, még egy gyerek, anyagi gondok, gyakorlatilag akármi. De nem kezelhetjük elhanyagolható tényezőként ezt sem, hogy esetleg valami gond van a házzal. Mondjuk beázik a tető, vagy megsüllyedt az alapzat, esetleg vizesednek a falak.

Természetesen alapvetően nem kell a legrosszabbra gondolni! Mégis én az eladó ház kereső embereknek azt ajánlom, hogy ne bízzák magukat ingatlanosokra, hanem próbálkozzanak a lakóktól, a tulajdonosoktól megvásárolni a házat. Nem mintha a tulaj kevésbé szeretné eladni a házát, de az az általános tapasztalat, hogy a tulajdonostól vett lakások átlagosan olcsóbbak is, illetve a tulajdonosok sokkal őszintébbek az eladni kívánt lakások állapotával kapcsolatban.

Hol keressünk?

Amennyiben még nincs konkrét elképzelésünk álmaink lakását illetően, vagy már egészen konkrét elképzelésekkel is rendelkezünk, én a nextapro oldalát ajánlom a keresgélésre. Eladó ház ugyan szinte minden apróhirdetéses oldalon megtalálható, nekem ez a kedvencem közülük.

Nem szeretem, ha egy szűrő túl van bonyolítva, itt pedig a legszükségesebb dolgokat be tudjuk állítani.

Az oldalon nagyon kevés ingatlanos hirdet, még viszonylag tiszta felület ilyen szempontból. Nincsenek reklámok, a használata egyszerű, a keresési funkció is összeszedett. Ki tudjuk választani, hogy milyen típusú házat keresünk, hogy hol és hogy milyen árban. Emellett az oldalnak a hirdetési felülete is nagyon egyszerű.

Amennyire eddig én láttam, inkább csak háztulajdonosok hirdetnek az oldalon, így, ha kifejezetten a tulajtól szeretnénk vásárolni, esetleg a már fentebb feltüntetett indokok és veszélyek miatt, akkor nagyon is jó helyen járunk.

A hirdetések nagy hányada képpel van meghirdetve, de mind mindenhol, itt is előfordul, hogy képek nélkül kínálnak eladó lakást. Ezeket ki lehet szűrni. Egy eladó ház esetében szerintem kiemelten fontos a kép mellékelése.

Ha esetleg úgy döntünk, hogy nem is házat, hanem telket szeretnénk venni, akkor is jó helyen járunk, itt azt is lehet találni, kiadó és eladó lakások mellett.

Hogyha esetleg eladásra kínálnánk ingatlanunkat, akkor is bátran böngésszük végig az oldalt. Itt mások hirdetéseiből meríthetünk ihletet, nem kell azon gondolkoznunk, hogy mit írjunk bele egy hirdetésbe, vagy milyen címmel töltsük fel a képeket, elég, ha végig böngésszük magát az oldalt, és a már fentlevő hirdetések alapján írjuk meg a sajátunkat.

A regisztráció egyébként teljesen olyan, mint minden egyéb apróhirdetésekkel kapcsolatos felületen. Néhány alapadatunkra kíváncsi csak a rendszer, a természetesen kötelező e-mail cím és felhasználónév mellett.

Apróhirdetés

Kifejezetten kedvelem a belföldi apróhirdetéses oldalakat. Nekem a külföldi másodkezű adás-vételi portálok nem olyan szimpatikusak. Nem kifejezetten az angol nyelv miatt, és nem is a távolság okán, hanem mert sokkal személytelenebb.

Szeretek egy kicsit beszélni az eladóval, mielőtt nyélbe ütjük az üzletet. Na meg azokon a portálokon sokkal gyakoribb, hogy nem magányszemélyek, hanem sokkal inkább -. többnyire kínai telephelyű – cégek hirdetnek. Nyilván vannak helyzetek, mikor az ember sokkal jobban jár azzal is.

Az eladó ház keresés esetén persze ezzel nincsen probléma. Vicces is lenne külföldi oldalon hirdetni a lakásunkat, majd egy gombnyomással kifizetni azt!

Ez pedig a másik előnye egy ilyen, hazai oldalnak. Nem kell bankkártyával fizetni, legtöbbször nem kell előre fizetni, és ha a kívánt termék tőlünk nagyon messze van, a számunkra legmegfelelőbb postázási módot is egyszerűen egyeztethetjük az eladóval.

Semmilyen plusz energiába nem kerül az egyeztetés, amúgy is általában telefonon történik az egyeztetés. Nem kell sokat várni a válaszokra és nem kell gondolkoznunk, hogy most hivatalos, vagy közvetlenebb hangvételben írjuk meg az eladónak, avagy a vevőnek szánt üzenetünket.

Apróhirdetést egyébként 12 különböző témakörben tudunk feladni, ami az összes eladható tárgyat vagy szolgáltatást tökéletesen lefedi és ezeket ki is egészíti az álláskereséssel. Akár állást keresünk, akár kínálunk, hasznos lehet, ha itt nézünk körbe először. Az állásközvetítő cégek ugyanis sokszor levonnak egy bizonyos összeget a fizetésünkből, vagy tagsági díjat számolnak fel, amitől itt – mivel közvetlenül a cégek, illetve HR területen dolgozók hirdetnek- nem kell tartanunk.

Szóval legyen akár szó arról, hogy eladó ház keresésére, vagy egy hirdetés feladására használjuk az oldalt, nem fogunk csalódni benne. A használata egyszerű, a keresés szintúgy nagyon egyszerű, az eladó ház percek alatt meghirdethető rajta. Ha pedig vásárolni szeretnénk, akkor többnyire nagyon jól megfogalmazott, részletes hirdetésekkel találkozhatunk.

Én már rengeteg mindent vettem az oldalon keresztül, bár eladó lakásokkal még nem volt konkrét tapasztalatom. Innen szereztem be a kerti fűnyírómat, egy kerékpárt, egy laptopot és egy kutyaágyat is. Nem zavar, hogy használtak az itt kapható termékeke, mivel eddig minden, amit vásároltam, nagyon jó állapotban volt, illetve sok olyan cuccot találtam, amit nem is használtak, egyszerűen csak az eredeti gazdájának nincs szüksége rá többé.

Meglepő, de sokan még élő állatot is hirdetnek itt!

Szóval legyen szó eladó lakásról, vagy bármi másról, ha okosan vásárol és keresgél az ember, akkor a nextapro nagyon jó megoldást nyújthat. Az internetes vásárlás korában élünk, nem meglepő, ha gyakorlatilag mindent meg tudunk szerezni egy oldalon keresztül, szerintem pedig élnünk is kell az oldal nyújtotta lehetőségekkel, amikkel nagyban meg tudjuk könnyíteni a saját dolgunkat, és még pénzt is spórolhatunk, mert az itt kínált termékek nagy része jóval a bolti ár alatt kapható.