Hogyan lesz a hobbiból munka?

Hogyan lesz a hobbiból munka?

Amióta csak tudok róla, hogy létezik internet, engem érdekelnek a hálózatok. És az elektromosság úgy általában. Mindig olyan típusú ember voltam, aki mindenről tudni akarja, hogy hogyan működik, mi van a háttérben. Az elektromosság rendszere nagyon érdekes, sok esetben összetett rendszer, és ezek azok, amik mindig is a legjobban vonzottak. Amikor a 16. születésnapomra megkaptam az első saját számítógépemet, elkezdtem programozni tanulni. Eleinte csak hobbiként gondoltam rá, úgy voltam vele mint egy szórakoztató logikai játékkal, csak azért csináltam mert élveztem. Egyszer azonban a bátyám bejött a szobámba és megnézte mit csinálok. Feltűnt neki, hogy ügyes vagyok benne, és megkérdezte, nincs-e kedvem komolyabban foglalkozni programozással. Egészen addig nem is gondoltam rá, hogy ezt akár munkaként is lehetne csinálni a jövőben.

A legeslegjobb dolog, amikor az embernek a hobbija egyben a munkája is lehet. Én úgy döntöttem, hogy majd egyetemre is hasonló irányban szeretnék továbbmenni, és első lépésként elkezdtem készülni az informatika-érettségire. Addig is, gondoltam hogy keresgélek, hátha akad a környéken valamilyen jó kis it diákmunka. Elvégre jó lenne minél hamarabb kipróbálni a számítógépes munkát, és lehetőleg sok tapasztalatot szerezni benne. Ahogy nézelődtem a neten, rátaláltam a topiwork.hu weboldalra.

Mivel nagyon érdekelnek a weboldalak is, így azt is fontosnak tartom, hogy azok igényesen legyenek kialakítva, megtervezve. Talán ez is az egyik oka volt annak, hogy éppen erre a honlapra esett a választásom. Ugyanis a topiwork.hu felülete szépen és rendezetten van megoldva, és emellett az is tetszett benne, hogy nem használnak túl élénk vagy túl tarka színeket, ami már zavaró lehet. A kezdőlapon látható a mottójuk, melyet mintha egyenesen nekem írtak volna. Valami ilyesmi: Találd ki, mit szeretsz a legjobban csinálni, aztán keressünk valakit, aki fizet érte! Ez alatt a szlogen alatt található a keresőjük, mellyel beállíthatjuk, hogy milyen környéken/kerületben, milyen kategóriában keresünk állást. Ha tovább görgetünk, a kategóriákat is megtekinthetjük: van fizikai, gazdasági, hr és marketing, otthonról végezhető, műszaki, és it diákmunka. Azt hiszem, itt a legtöbb diák megtalálhatja a neki tetsző állást, a felület sokoldalúságának köszönhetően.

Akik szívesebben kötnék össze a munkát a bulizással, azoknak tökéletes választás lehet a fesztivál koordinátor pozíció is. Azoknak a diákoknak, akik ezt választják, nem kell jegyet venniük a fesztiválokra – gondoljunk ebbe bele. A munkát szórakozással összekötni hasonló lehet, mint hobbival: végül is a hobbi is egyfajta szórakozás. Ha bővebben érdekel valakit ez a lehetőség, érdemes lehet elolvasni a topiwork.hu erről szóló cikkét. Igen, ezen a weboldalon cikkeket is lehet olvasni, elsősorban a munka világával kapcsolatos témákban, mint a motivációs levél, vagy a munkahelyi etikett, esetleg a munkahelyi interjú. Ezt nagyon ötletesnek és hasznosnak gondolom. A diákok első munkáik során gyakran bizonytalanok, nem feltétlenül tudják, hogy mit hogyan kell csinálni. Én is sokat aggódtam, de ezeket a cikkeket olvasva sok olyan tudnivalóhoz jutottam, ami nagyban megkönnyítette ezeket a helyzeteket. Az is egy előnyös tulajdonsága a weboldalnak, hogy viszonylag nagy számban érhetők el rajta gyakornoki munkák. Úgy gondolom, hogy a legtöbb diák, ha csak tehetné olyan területen szeretne dolgozni, amit tanul is, ami iránt érdeklődik.

Egy olyan állás, amit csak „muszájból” csinál az ember, nagyon könnyen tönkre tudja tenni a diákok munkához való hozzáállását, de itt sokkal jobbra van lehetőség!