Elektromos hálózat kiépítésekor számolj az elektromos fűtéssel is!
Új fejezetéhez érkeztünk életünknek, amikor elkezdtük felépíttetni a saját lakásunkat. Gondosan elterveztünk mindent, a vízvezetékektől kezdve az ház elektromos hálózatán át a fűtésig. Bár legutóbbi esetében végül a villanyszerelő változtatta meg terveinket. Amikor még csak terveztük azt, hogy hol legyenek vezetékek és konnektorok, megkérdezte, hogy milyen fűtésben gondolkodunk. Ugyanis, ha még nem késő, ő javasolná az elektromos fűtést, és akkor ennek megfelelően tervezné meg a hálózatot. Bár mi eddig gázfűtésben gondolkodtunk, könnyen beadtuk a derekunkat, ugyanis ha belegondolunk, hogy a gázterv, az éves karbantartás, illetve egyéb felmerülő költségek mekkora nem várt kiadással járhatnak, nem jött rosszul egy logikusabb megoldás. Végül leendő szerelőnk ajánlott egy céget, amely egy speciális program, vagy ha jobban tetszik, elektromos fűtés kalkulátor segítségével ki is számolja nekünk, milyen költségekre számíthatunk.
Így történt, hogy ráakadtunk az Elektromos Fűtés Kft. weboldalára, ahol megtudhattunk mindent, amit az elektromos fűtésről tudni kell. Nagyon szimpatikus megoldásnak tűnt, és a cég is elnyerte a tetszésünket is, ugyanis azon felül, hogy weboldaluk könnyen átlátható, tényleg leírtak mindent, amit fontos tudni a szolgáltatásaikkal kapcsolatban. Többek között ott volt az is, mi alapján számol majd az elektromos fűtés kalkulátor, ha úgy döntünk, hogy kihívjuk őket egy felmérésre. Nem is gondolkodtunk sokáig, felhívtuk leendő villanyszerelőnket, hogy megköszönjük javaslatát, és megbeszéljük, hogy az elektromos fűtéssel számolva tervezzük meg a ház elektromos hálózatát.
Még eltelt pár hét, mire mindennel elkészültünk, de mire felvettük az Elektromos Fűtés Kft. munkatásaival a kapcsolatot, minden készen állt a munkálatokra, és később nagyon is happy end lett a történet vége.