Fiatal szakemberek, miközben csak a motoron jár az eszük
Ahogy egyre idősebb lettem, egyre jobban úgy éreztem, hogy az utánam jövő generációk nem is igazán értenek a szakmához. Én a magam ötven éves fejével még ott voltam a rádiós távközlés hőskorában, és szinte nem volt olyan áramkör, amit nem tudtam volna kézzel összerakni. A fiataloknak ma pedig mindez rögtön az ölükbe hullik, és meg se kell érte dolgozniuk: sokan azt se tudják, hogyan kellett régen egyenként vásárolni a kapukat, mert ma minden megvesznek egy pici chipen. A szabadidejüket pedig motorozással, ivással, és a bukósisakokról való beszélgetésekkel töltik.
Legalábbis ezt gondoltam, amíg meg nem ismertem Janit, aki megmutatta, hogy ezek a dolgok nem zárják ki azt, hogy valaki jó szakember legyen.
Jani gyakornokként érkezett ahhoz a céghez, ahol én is dolgozom villanyszerelőként, és már első nap a hatalmas motorjával parkolt be az épület elé. Nekem nagyon nem volt szimpatikus, de a többiek odáig voltak érte, amikor szünetekben a motorjáról beszélt és a menő bukósisakját mutogatta – gondoltam, az is valami modern dolog, hogy azt, ami az élete megmentésére szolgálna, inkább bepingálja és bohóckodás tárgyává teszi.
Biztos voltam benne, hogy aki ekkora mániákus motorrajongó, az a szakmához nem ért semmit, így nagyon aggódtam, amikor először vele mentem szerelésre. Meg kellett azonban állapítanom, hogy mindent meg tudott csinálni értelmesen, amit kértem tőle. Hazafele menet azonban kis probléma adódott, mivel megkérdezte, hogy mi alapján nem szeretem őt – úgy látszik, túl feltűnő voltam.
Mivel nem térhettem ki, el kellett mondanom, hogy számomra a motorozás egyenértékű a meggondolatlansággal, és azzal, hogy az ember szándékosan veszélybe akarja magát sodorni. Erre ő egy darabig gondolkodott, majd megkérdezte, hogy akkor mi a véleményem a bukósisakjáról?
Én hirtelen nem is értettem, hogy mire gondol, így visszakérdeztem. Ő valószínűleg megállapította, hogy ezek szerint nem sokat figyeltem a történeteire korábban, úgyhogy elkezdte most csak nekem mesélni, hogy hogyan választott bukósisakot.
Ez ugyanis, mint mondja, nem olyan egyszerű feladat: a legnagyobb odafigyeléssel böngészett az interneten, hogy hol találhatja majd meg a legjobb bukósisakot, és minden egyes tesztet, amit csak talál, végigelemzett, hogy megtalálja a tökéletes választást. És ezt pontosan azért tette, mert nagyon vigyázni akar az épségére, és tudja, hogy amikor motoron ül, akkor nem csak a saját döntései miatt kerülhet balesetbe, hanem mások miatt is.
Lehet, hogy azóta elvitte egy airbrush művészhez, és festetett rá, de ezt azzal együtt tette, hogy továbbra is a saját biztonságát tartotta szem előtt. Egy ilyen legfeljebb akkor lenne veszélyes, ha egy régi és használt bukósisakot festene le, hogy eltüntesse róla azokat a nyomokat, amik arról árulkodnak, hogy esetleg már nem olyan biztonságos a fejfedő. Ő azonban nem csinált ilyet, sőt, a teljesen biztonságosnak tekinthető színes plexiüveget se vállalta be, mert nem akarja, hogy véletlenül is ontsa a látószögét.
Én csöndben hallgattam végig a történetét, és el kellett ismernem, hogy lehet, hogy van valami abban, amit mond: csak azért, mert motorozik, még nem kell elítélnem magamban, főleg, ha tényleg ekkora energiát fordít arra, hogy ezt tudatosan tegye. Ettől fogva pedig már kicsit a munkájához is másképp álltam hozzá, és végül, amikor visszament az iskolába, már egészen megkedveltük egymást, és talán hiányzott is.
Arra azért nem vettem rá magam, hogy én is kipróbáljam a motorozást, pedig még kölcsön sisakot is tudott volna adni nekem, ha felülök mögé. Én azonban lehet, hogy azért, mert nem olvastam el azt a sok elemzést, amit ő, még mindig idegenkedtem a témától. Elégedjen meg azzal, hogy elgalább már a fiatalokat nem sajnálom, ha amúgy elég körültekintéssel űzik ezt a hobbit.